Új irodát kaptak a körzeti megbízottak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Berhida-Peremartonban ünnepélyes keretek között adták át az önkormányzat által felajánlott helyiséget a rendőrségnek.

Ünnepélyes keretek között adták át az új körzeti megbízotti irodát Berhida-Peremartonban 2020. október 9-én. Az átadó ünnepségen beszédet mondott dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Pergő Margit, a település polgármestere, valamint dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány is.

A nemzeti szalag átvágása után a rendőrség hivatalosan is birtokba vehette az irodát, mely alkalmassá vált arra is, hogy a területen szolgálatot ellátó körzeti megbízott ott végezze ügyfeldolgozó tevékenységét, és fogadja a hozzá forduló állampolgárokat. Az ebből adódó gyakoribb rendőri jelenlét pedig hozzájárulhat a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növeléséhez.

<< Vissza az előző oldalra