Szakmai konferencia Salgótarjánban
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága XIV. alkalommal rendezte meg az életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatairól szóló értekezletét.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága XIV. alkalommal rendezte meg az életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatairól szóló értekezletét.
Szociális Munka Díjat kapott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság mindennapi életébe kaphattak betekintést a Közszolgálati Egyetem hallgatói.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanulni vágyóknak is adott.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a járás közbiztonsági és bűnügyi helyzetét értékelte.
A rendőri hivatás népszerűsítése volt a cél.
„SAFE BORDER, SAFER LIFE” projekt keretében lőteret adtak át a román és magyar hatóságok képviselői.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt hetekben Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumokat tartott megyeszerte. A cél az volt, hogy a megjelentekkel értékeljék a térség bűnügyi és közbiztonsági helyzetét, valamint megtalálják azokat a problémákat, melyek a rendőrség és az érintett járások közös megoldására várnak.
A hivatás iránt érdeklődőket várták a rendőrök Rétságon és Bátonyterenyén.
A rendőri hivatás népszerűsítése volt a cél.