A katasztrófavédők jutalmazták
Horváth László rendőr alezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője vehetett át elismerést.
Horváth László rendőr alezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője vehetett át elismerést.
Immár hagyományosnak mondható módon idén is a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendezte meg a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.
Somogy megye rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2019. március 7-én 0 órától 2019. szeptember 30-án 24 óráig.
Az objektum korszerű elhelyezési feltételeket biztosít a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek.
Üröm Önkormányzata adományozta a járműveket, amelyeket 2019. február 28-án vettek át a Pest megyei rendőrök.
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadta a kapitányság éves beszámolóját.
A különböző rendészeti feladatokat ellátó szervek képviselői az elmúlt évben közösen végrehajtott szolgálatok hatékonyságát és eredményeit értékelték Balatonalmádiban.
A szervezők előadásokkal és látványos bemutatókkal várták a diákokat.
Véradó napot szerveztek a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Hagyományteremtő megbeszélést folytatott le a katasztrófavédelem és a rendőrség Komárom-Esztergom megyében.