Amerikában bevált a Batman-kütyü

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Jelenleg 63 országban használnak BolaWrap kényszerítő eszközt a rendvédelmi szervek, a legtöbbet az Egyesült Államokban. A horgonyos kevlárlasszót kilövő Batman-kütyü csak hámsérülést okozhat, és ittas, bódult, illetve pszichésen zavart egyének elfogásánál alkalmazzák, Amerikában egyre több van belőlük.

Az arizonai Wrap Technologies mérnökei a dél-amerikai lovas marhapásztorok, azaz a gauchók bőrlasszóját, az úgynevezett bolát vették alapul, amikor 2016-ban fejleszteni kezdtek egy olyan kényszerítő eszközt, amelyet a Taserrel ellentétben a rendvédelmi alkalmazottak egészségügyi következmények nélkül használhatnak olyanok elfogására, akikről tudható vagy feltételezhető, hogy testi-lelki problémáik vannak. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a kábítószer-fogyasztás következtében mentális beteggé lett polgárok száma évről évre nő a bűnügyi statisztikákban, és a BolaWrap próbaüzeme azt is megmutatta, hogy a zsaruk nyugodtabb lelkiismerettel lépnek fel velük szemben, ha a Batman-kütyü ott van a járőrautóban.

A BolaWrap 100 hat évvel ezelőtt vált elérhetővé, a továbbfejlesztett BolaWrap 150 pedig 2022-ben. A két eszköz között annyi a lényegi különbség, hogy az egyikből puskapor lövi ki a két és fél méteres kevlárlasszót, az újabb viszont már elektronikusan működik, elemmel. Az elv változatlan: a zsineg végén lévő horgony kapái legrosszabb esetben a bőr hámrétegébe tudnak beakadni, de egy technikás használó hamar ráérez, hogyan kell úgy kilőni, hogy a kevlárzsineget is keresztezze, biztosabb tartást eredményezve. A gauchók három vasgolyót tesznek egy bőrzsinór végére, ami elegendő ahhoz, hogy nagyobb testű állatnak is megakadjon a párban lévő lába. A BolaWrap a felsőtesten is hatékony, amennyiben az intézkedésnek ellenszegülő, illetve menekülő ember a karját nem az égnek emeli, de lábra vetve a leghatékonyabb, jóllehet csak hét és fél méteres távolságig. Viszont éjszaka is biztonsággal alkalmazható, mert erős fényű a LED-es zseblámpafunkciója. A beszerzési ára 1300 dollár, azaz 470 ezer forint, a lasszót rejtő kazetta pedig 39 dollárba kerül.

Három évvel ezelőtt az amerikai rendőrség 430 objektumánál állt rendelkezésre BolaWrap, ma már ez a szám több mint 1300, ami nemcsak azt jelzi, hogy belátható időn belül mind a 17 985 ottani rendvédelmi állomáshelynek lehet Batman-kütyüje, hanem azt is, hogy az USA-ban valóban egyre nagyobb ön- és közveszélyességi kockázatot jelentenek a mentálisan zavart, elsősorban szintetikus drogok rendszeres fogyasztása miatt pszichésen labilissá vált egyének. Mentálhigiéniás szakemberek mellett már szociológusok is felhívták a figyelmet az aggasztó jelenségre, amelynek nem látszik a vége.

SZ. Z. J.

FOTÓ: WRAP TECHNOLOGIES

<< Vissza az előző oldalra