Összeszokott csapat Kiskőrösön

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Súlyos bűncselekménnyel ritkán, azonban ittas vezetővel annál gyakrabban találkoznak a kiskőrösi járőrök. A rendőrség és a lakosok között nagyon jó kapcsolat alakult ki, bátran fordulnak az emberek az egyenruhásokhoz, ha gondjuk akad.

Tartott Zsolt alezredes márciustól vezeti a Kiskőrösi Rendőrkapitányságot. Pályafutását 1995-ben kezdte járőrként Kiskunhalason. Később körzeti megbízott, csoportvezető, majd nyomozó lett. Hat évig a mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály (a Bácska bevetési osztály) alosztályát, 2015-től pedig a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályát vezette.

– Sok időt töltöttem Kiskunhalason, így az évek során lehetőségem volt alaposan megismerni a területet és az embereket, Kiskőrös viszont egy új helyzet – mondja. – Bízom benne, hogy megszerzett szakmai tapasztalatom kapitányként előnyömre válik, és segítségére lesz a kollégáimnak. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy jól összeszokott csapat fogadott, és nagyon jó a kapcsolat az ügyészséggel és a polgárőrséggel. Nyugodt település, kedvezőek a bűnügyi mutatók, ami annak köszönhető, hogy folyamatosan van munkalehetőség a mezőgazdaságban, kiemelkedő a szőlőtermesztés, a borászat. Tizenegy település és négy város tartozik hozzánk. Kiterjedt a tanyavilág is.

Tartott Zsolt alezredes
Tartott Zsolt alezredes

– Régebben jellemző volt a külterületi tanyák feltörése, valamint az autólopás, azonban ma már egyre kevésbé – teszi hozzá Horváth Attila alezredes, bűnügyi osztályvezető. – A klasszikus lakásbetörések szinte megszűntek, egyre ritkábban fordulnak elő. Viszont nincs olyan hét, hogy ne érkezne bejelentés az online térben elkövetett csalásról. Voltak sikeres ügyeink, amikor több millió forintnyi összeget szereztünk vissza a csalóktól. Egyes területeken a pszichoaktív anyagok fogyasztása és terjesztése is probléma. Hiszek abban, ha minél több embert meggyőzünk, hogy más jelentsen örömet, mint a szer használata, akkor jobb eredményt lehet elérni a kábítószer-kereskedelem visszaszorításában.

Dóka Márton százados, a közrendvédelmi osztály vezetője is arról mesélt, hogy a lakosság és a körzeti megbízottak között nagyon jó a kapcsolat.

– Nagyon közvetlen a kapcsolat az itt élőkkel – mondja Dóka Márton. – Nem félnek segítséget kérni, az emberek akár a cukrászdában vagy a postán is odamennek a kollégákhoz, és megszólítják őket. Együttműködik a közösség, és vannak különböző fórumok, csoportok, ahol megosztják egymással, ha bármilyen szokatlan dolgot észlelnek, vagy problémájuk akad. Kiposztolják azt is, ha látnak olyat, ami a mi hatáskörünkbe tartozik.

Látogatásunk előtt egy nappal mosóautomatát tört fel egy tolvaj, százezer forintot vitte el, és az okozott kár egymillió forintot tett ki. Ritka az ilyen bűnügy, viszont a kapitányságon szinte mindenki magáénak érzi a feladatot. Egy helyi férfi követte el a lopást, de nincs állandó lakhelye, ezért a járőrök ottjártunkkor többször végigmennek azokon a helyeken, ahol esélyt látnak a felbukkanására. Mi is az egyik járőrpárossal tartunk. Török Eszter törzsőrmester 12 éve kezdett Kiskunhalason járőrként.

– Dolgoztam a vizsgálati, majd a közlekedési osztályon, jelenleg a közrendvédelmi osztályon vagyok. De itt is nagyon sok közlekedési akcióban veszek részt. Szinte mindennap mérünk sebességet, ellenőrizzük a biztonsági öv használatát. Tegnap 22 intézkedés történt, nyolcan nem használták a biztonsági övet, 14-en pedig nem álltak meg a stoptáblánál. Sokszor azokra a helyzetekre próbálunk meg közlekedési akciókat szervezni, amelyek általában kiváltják a baleseteket. Például elsőbbség meg nem adása, jelzőtábla figyelmen kívül hagyása, gyorshajtás. Sokszor az emberek türelmetlenek, kapkodnak, ami szintén az ütközés kiváltó oka lehet. Az egyik szívügyem a gyerekülés. Nekem is vannak gyerekeim, soha nem indulok el úgy, hogy ne lennének bekötve. Néhány szülő bele sem gondol abba, hogy a kicsi életét veszélyezteti azzal, ha nem köti be, vagy nem használ megfelelő gyerekülést.

Jaksa Richárd törzszászlós, szolgálatirányító parancsnok szerint szintén gyakori gond az ittas vezetés. Járőrként szerelt fel 2005-ben Kiskőrösre, és 2008-ban lett váltásparancsnok, akkor még így nevezték. A kollégái szerint a törzszászlósnak különleges érzéke van ahhoz, hogy kiszúrja az ittas vezetőket. Egy Opel jön velünk szemben, és rögtön feltűnik Jaksa Richárdnak, ezért utána is fordul a szolgálati gépkocsival.

– Az évek során kialakult egy rutin vagy talán megérzés, azonnal kiszúrom, ha nem stimmel valami. Most is gyanús, hogy ez az autó a tanyák felől érkezett, de nem fordul le a város felé. Nem kíváncsi ránk – magyarázza a törzszászlós, miközben az autó után hajtunk.

A gépkocsi ekkor letér egy földes útra. Utolérjük, és a sofőr igazoltatása után kiderül, a megérzés nem volt alaptalan: a sofőrnek nincs vezetői engedélye. A férfival szemben intézkednek, majd továbbindulunk.

A járőrök közben ellenőrzik a buszállomás és a helyi bevásárlóközpont parkolóját, hátha meglátják a keresett férfit, aki előző nap feltörte a mosóautomatát.

– Amikor ide kerültem, az akkori kapitány csináltatott velünk egy olyan tesztet, hogy kitette a körözött személyek fotóját, nekünk pedig tudnunk kellett a nevüket és a becenevüket – meséli a szolgálatirányító parancsnok. – Nagyon büszke voltam magamra, mert mindegyiket eltaláltam.

Aztán a járőrök egy gépjárművet állítanak meg. A törzsőrmester észrevette, hogy az autóban a gyerek az anyja ölében ül. Három hibapont és 13ezer forint a helyszíni bírság. Az utat gyerekülés nélkül nem folytathatják.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra