Bűn- és baleset - megelőzés toborzással Balatonfüreden 

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pályaválasztási nyílt nap keretében várta az érdeklődő diákokat az intézmény iskola rendőre, és iskolai bűnmegelőzési tanácsadója.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a helyi Lóczy Lajos Gimnáziumban népszerűsítették 2024. december 14-én 9 órától a rendészeti kadétképzést, miközben válaszoltak a rendőri pálya iránt érdeklődő fiataloknak, a rendőrség mindennapi tevékenységét érintő felmerült kérdéseikre.

A délelőtt folyamán továbbá a rendőrré válás feltételeiről, valamint a kapcsolódó felvételi eljárásáról, illetve a szerződéses határvadász képzés jelentkezési felvételeiről is tájékozódhattak, és információhoz juthattak a jelen lévő tanulók.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság és az oktatási intézmény között több évtizedes, partneri együttműködés alakult ki, mely eredményeként az iskolában működik az ELLEN-SZER középiskolai bűnmegelőzési, valamint az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó program.

A rendezvény során a diákok kipróbálhatták a rendőrségnél rendszeresített technikai felszereléseket, miközben különféle prevenciós tesztek kitöltésével ellenőrizhették, bővíthették ismereteiket az áldozattá válás megelőzés érdekében.

 

<< Vissza az előző oldalra