Zsaru magazin

Fantomkivitelezőket kapcsoltak le

Több százmillió forint lehet a kárértéke annak a csalássorozatnak, amelyben egy generálkivitelező cég félrevezette a megrendelőket. A vállalkozás családi házak építésére kötött kivitelezési szerződéseket, azonban az építkezést nem vagy csak részben hajtotta végre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Egymilliárd dolláros fogás

Amerika bűnügyi történetének legnagyobb hamisítvány-lefoglalásáról számolt be New York ügyészsége. November 15-én összesen 219 ezer luxustermék másolatára bukkantak egy manhattani raktárban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Begyűjtötték a negyedik rablót is

Egy július 14-ei bűncselekményt követően alig negyedórával a helyszín közelében kapták el egy csoportos rablás egyik elkövetőjét a XXII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei, azonban két társát sem kellett sokáig keresniük. A negyedik tettest pedig két hónappal később kerítették kézre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Játék pénzzel akart fizetni

Egy kiskunhalasi férfi játék pénzzel vásárolt volna a trafikban, azonban az eladó résen volt, és kiszúrta a hamis bankókat. A rendőrök a férfit tanúként hallgatták ki, ugyanis egyik barátjától kapta az igazinak vélt pénzt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Top 10 magyarázat a gyorshajtásra

Szinte biztos, hogy a rendőrök több mesét hallgatnak, mint a gyerekek. Igaz, nem Andersent, Benedek Eleket vagy Lázár Ervint, hanem olyan meséket, amelyeket a gyorshajtáson ért autósok adnak elő nekik. A száguldozóknak ugyanis gyakorta „alapos indokuk” van arra, hogy miért taposták igencsak erősen a gázpedált.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

31 év után azonosították a tetovált lányt

Májusban 22 feltáratlan németországi, belgiumi és hollandiai gyilkosság titkos részlete vált nyilvánossá az Interpol honlapján az Azonosíts engem! (Identify Me!) kampány keretében. Az áldozatok nők, és máig ismeretlenek, de egyiküket a tetoválása alapján felismerték, és erről most adtak tájékoztatást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rács mögött a zsaroló kamasz lány

Elképesztő mezőkövesdi zsarolássorozat végére került pont azzal, hogy a bíróság elrendelte egy lopásokkal is gyanúsított fiatal letartóztatását. A 17 éves helybéli lány nem volt ismeretlen a zsaruk előtt: tavaly kezdte el bűncselekményekkel igazolni, hogy a gátlást nem ismeri.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Finalista lett az ORFK-OBB jubileumi videója

A 30 éves az ORFK-OBB című videóval a készítő Xmeditor kommunikációs ügynökség a kreativ.hu által rendezett OVA – Online Video Audio Award versenyen a társadalmi felelősségvállalás kategóriában finalista címet szerzett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rendőrtanulók versenyeztek

Hazánk négy rendőrképző intézményének negyven tanulója vetélkedett a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) csopaki objektumában. Lövészeten, tornatermi akadálypályán, két intézkedéstaktikai helyszínen, továbbá teszt kitöltésével és újraélesztési gyakorlattal zajlott a megmérettetés.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Anna házhoz megy

Dr. Sáhó Anna hadnagy, az Edelényi Rendőrkapitányság referense tizedik hónapja látogatja az állomáshelye illetékességi területéhez tartozó települések egyedül élő nyugdíjasait, hogy személyesen tájékoztassa őket az idős emberekre leselkedő veszélyforrásokra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin