Bűnügyek

Nem sokáig birtokolta a lopott pénzt, a rendőrök elfogták

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy alkalmi ismerősétől lopta el a több mint százezer forintot tartalmazó táskáját Miskolcon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a rongáló

A rendőrök elfogták azt a fiatalt, aki 18 parkoló autót rongált meg Miskolcon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kilenc bűncselekmény van a rovásán – a nyomozók elfogták

A jánoshalmi fiatal többek között lopott, rabolt, betört és megsértette más személyi szabadságát. A kiskunhalasi rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a szesztolvaj

A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai elfogtak egy 41 éves férfit, aki az idei évben már számtalan alkalommal lopott, és rendszerint alkoholt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyedórán belül elfogták a verekedőt

A kőbányai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészség részére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Újdonsült ismerősüket rabolták ki

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a három fiatalt, akik a városban a nyílt utcán vették el erőszakkal egy - általuk néhány órája megismert - fiatalember pénzét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Termesztett kender tengernyi szála

Nemcsak Zemplénagárdban, hanem később Hajdúböszörményben is találtak marihuána ültetvényt a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Örömet akart szerezni

Egy tokodi férfi a barátnőjének leandereket, a nevelt gyerekeinek csúszdát lopott. Az esztergomi rendőrök több rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt nyomoznak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság