Bűnügyek

Azonosították az idős ember bántalmazóját

Az óbudai rendőrök garázdaság miatt hallgattak ki egy férfit, aki a gyanú szerint a választás napján a III. kerületben bántalmazott egy szórólapokat osztó 82 éves aktivistát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: A vécén állt bosszút

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított szétverte a kávézó mellékhelyiségét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zsaruszimat nem tévedett

Kábítószer volt abban az autóban, amelyet a Szabolcs megyei nyomozók vontak intézkedés alá az M3-as autópályán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Ezek nem szerepeltek a munkaköri leírásban

Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitányság egy 48 éves pári és egy 52 éves nagykónyi lakossal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kényszerkoldultatás a gyanú

A német, magyar és román rendőrökből álló közös nyomozócsoport ütött rajta az emberkereskedelemből élő nemzetközi bűnszervezeten, akik kiszolgáltatott helyzetben élő embereket koldulásra kényszerítettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Lezárt akta: tengernyi kender

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a csengelei férfival szemben, aki házának udvarán, mintegy 650 tő marihuánát termesztett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: hobbija volt a madarak befogása

A rendőrök lezárták a nyomozást a salgótarjáni férfi ellen, aki természetvédelmi oltalom alatt álló madarakat ejtett fogságba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Benzinkutak és boltok réme állhat bíróság elé

A kecskeméti nyomozók hosszú hónapok aprólékos munkájával derítettek ki mindent, ami a helyi férfi rovására írható. A bűnelkövető hol egyedül, hol társaival dézsmálta visszatérően a boltokat, valamint tankolt benzinkutaknál fizetés nélkül.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság