Bűnügyek

Lezárt ügyek: Ittasan vezettek, bíróság elé állhatnak

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket két, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyújtogató rendőrkézen

A zuglói rendőrök lopáson értek tetten egy férfit – az eljárás során kiderült, hogy négy korábbi tűzeset is hozzá köthető.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rongálás mellett garázdasággal is gyanúsították

Korábbi vitát próbált rendezni a tettes, aki a sértett gépkocsijába többször belerúgott. A tatabányai nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Verekedőt fogtak el a rendőrök

A 20 éves férfi egy óra alatt öt embert bántalmazott Debrecenben. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felkutatva, elfogva

A Nógrád megyei rendőrök felderítették a 36 éves TOP-50-es körözött tartózkodási helyét és együttműködve az ügyészséggel és a német munkatársaikkal elfogták a 36 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sokadjára fogadkozott

A ceglédi nyomozók előtt nem először ígérte meg a 19 éves fiatalember, hogy többé nem fog lopni. Most egy jászkarajenői betöréssel számoltatták el, miután a helyszín közelében felismerte egy járőr.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nézd, mit találtam!

Egy lomtalanítás alatt számos érdekes dologra lehet bukkanni. A XIII. kerületi rendőrök például két körözött férfit is elfogtak, és öt autót kivontak a forgalomból, amelyek alkalmatlanok voltak a biztonságos közlekedésre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tíz percen belül elfogva

A rendőrség őrizetében a vásárosnaményi rablás feltételezett elkövetője.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bilincsben a betörő trió

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak két helybeli nőt és egy férfit, akik betörtek egy belvárosi ingatlanba, ahonnan elvittek mindent, amit értékesnek véltek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügyek: Betört a szomszédjához

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság