FeHoVa-n jártak
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság 2023. évben is meghívást kapott a nemzetközi kiállításra.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság 2023. évben is meghívást kapott a nemzetközi kiállításra.
Lopás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt kell felelnie.
A nagymama kérte, a monori rendőrök pedig örömmel teljesítették. Születésnapján lepték meg Zolikát.
Letartóztatta a bíróság azt a 26 éves jászkarajenői férfit, aki az elmúlt hónapban zsákszámra követett el vagyon elleni bűncselekményeket Cegléd környéki településeken.
A pécsi rendőrök rongálás, valamint garázdaság vétség elkövetése miatt indítottak eljárást egy 33 éves férfi ellen.
72 óra alatt 30 pozitív szonda.
Vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezető sofőröket, valamint nyolc ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból az egyenruhások az elmúlt 72 órában. Tizenöt balesetről érkezett bejelentés a Főkapitányságra.
Balesetnél helyszíneltek, bűncselekmény gyanúja miatt és körözés alapján intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt 72 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.
Az elmúlt 72 órában történt.