Kerékpáros és segédmotoros ütközött
A Győr belvárosában történt közlekedési balesetben mindkét sofőr megsérült.
A Győr belvárosában történt közlekedési balesetben mindkét sofőr megsérült.
Hetven gyorshajtót mértek be a rendőrök vasárnap Óbudán.
A sofőrt a hatóság az elsőbbségadási szabályok megsértése miatt négy hónapra eltiltotta a vezetéstől és harmincezer forint pénzbírsággal sújtotta.
A Pest megyei rendőrök résen voltak.
Figyelmetlenül kanyarodott az autós, a vasparipa nem tudta elkerülni a balesetet.
A debreceni rendőrök fedélzeti kamerája két súlyos szabálysértést is rögzített a napokban.
Szerencséje volt annak az autósnak, aki a vasúti átjáróban a piros jelzés ellenére fékezés nélkül hajtott át a síneken. A felelőtlen akciót a rendőrségi drón – a sofőr pechjére – rögzítette.
Tavaly nyáron újra aszfaltozták Békéscsabán a Károlyi Mihály utcát. Ezután megváltozott a forgalmi rend, ami a rutinból közlekedőknek komoly nehézséget okozott. Alig négy hónap alatt három közlekedési balesetben hatan sérültek meg.
A korábbiakhoz képest jelentősen csökkent a sérüléssel járó balesetek száma, de a még mindig három tucatnyi sofőr volt, akit ittas vezetésen értek tetten a rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2023 év első öt hetében három gyalogosan közlekedő személy hunyt el, illetve tizenöt járókelő sérült meg közlekedési balesetben. Nem kis számban kijelölt gyalogos átkelőhelyen történt a gázolás.
Hat óra alatt 18 szabályszegő sofőrt szűrtek ki a forgalomból az M30-as autópályán szolgálatot teljesítő rendőrök.
Annak ellenére, hogy folyamatosan felhívjuk rá a figyelmet, hogy az ittas vezetés, és a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyásoltságában történő járművezetés büntetendő, valamint veszélyes, továbbra is sok ittas sofőr vesz részt a közúti közlekedésben vármegyénk útjain.
A rendőrök összesen 31 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A forgalmat rendőrök irányítják.
A rendőrök elfogták azt a járművezetőt, aki 138 km/h-val hajtott a 81-es főúton.
Befejeződött a helyszínelés Balástyán.
Budapest irányába a rendőrök lezárták az utat.
A rendőrök feloldották az útlezárást.
Kútvölgy közelében terelésre számítsanak!
Erős szél, a magasabban fekvő területeken és északon hó nehezítheti a közlekedést hétvégén.