Építészeti bűnmegelőzés Salgótarjánban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei „A biztonság kedvéért…” elnevezésű projekt keretében tartottak szakmai értekezletet Salgótarjánban.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A biztonság kedvéért…” címmel bűnmegelőzési pályázatot valósít meg, melynek előkészítéseként együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Megyei Kormányhivatallal, illetve megvalósítóként az Építésügyi Osztállyal, valamint a Nógrád Megyei Építész Kamarával. A projekt egyik kiemelkedő programeleme az építészeti bűnmegelőzés.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében 2017. május 10-én megtartott fórumon Medve Judit rendőr alezredes, bűnmegelőzési alosztályvezető rövid bevezetőjében kifejtette, hogy a lakosság biztonságának növelése érdekében milyen nagy jelentőséggel bírnak az építészeti bűnmegelőzés eszközei.

A résztvevők hozzászólásaikban felhívták a figyelmet a helyi sajátosságokra és megosztották tapasztalataikat. 

<< Vissza az előző oldalra