Aktuális
Tanácskozott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Balatonfüreden számoltak be a tagok a tapasztalataikról.
Be akarnak nekünk fűteni a csalók!
Vannak olyan adatok, hogy naponta legalább egy család veszíti vagyonát a csalók miatt. Legutóbb a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság látókörébe került egy valós szolgáltató nevében írt hamis levél.
Védekezzen az adathalászok ellen!
Mit tegyen, hogy ne váljon csalás áldozatává?
Bűnmegelőzési családi nap Ordacsehiben
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési eladói gyermekek és felnőttek számára is készültek programokkal.
Fókuszban a trükkös és online csalás
Kisfilmmel és interaktív előadással hívta fel a figyelmet a csalók különböző módszereire a szolnoki bűnmegelőzési szakember.
Állatvédelmi előadást Balatonfüreden
Óvodásoknak tartottak foglalkozást a rendőrök.
A kibervédelemből sosem elég
Tanácskoztak a szakemberek.
Elődöntőztek
Két váci és egy nagykőrösi középiskola diákjai jutottak a Krimit tud? döntőjébe.
Csapatban
Szépkorúak játszottak komoly témákat érintve.
Október 18. az emberkereskedelem elleni harc napja
Az emberkereskedelmet sokan a mai idők rabszolgaságának tekintik, súlyos bűncselekmény, mely alapvető emberi jogokat sért.