Ifjúságvédelem

Folytatódik a kortárssegítő program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács keltette életre a kortárssegítő programot, amelybe számos megyei diák is csatlakozott, hogy segíteni tudják iskolatársaikat, kortársaikat.

Személyiségfejlesztő kolónia

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője tartott előadást egy helyi iskolában. Az előadó személyiségfejlesztő feladatok, játékok alkalmazása mellett dolgozta fel az iskolai agresszió témakörét.

„Bulizz velünk következmények nélkül”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója egy középiskolában tartott interaktív, játékos vetélkedőt a prevenció jegyében.

"Egy nap az iskolában”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Társszervek együttműködésével szervezett bűnmegelőzési programot a rendőrség Szigligeten.

Zoopedagógus a bűnmegelőzési kurzuson

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Vadaspark munkatársa tartott előadást tanárképző főiskolás hallgatóknak 2017. április 26-án, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság dísztermében.

Élménypedagógiai tréning

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűnmegelőzési szakemberek Tatán várták az érdeklődő pedagógusokat.

„Környezetvédelem Jeles Napjai” Kecskeméten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újrahasznosítható anyagokat előtérbe helyező, játékos ügyességi feladatokkal találkozhattak a vállalkozó szellemű csapatok.

Bűnmegelőzés Borsodnádasdon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársa a „Móra Napok” elnevezésű általános iskolai rendezvényen tartott fiatalok részére prevenciós előadásokat.

Iskolások a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 4. osztályos diákjai 2017. április 11-én az iskola rendőre program keretében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra látogattak.

Bűnmegelőzés a sportnapon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában hagyományosan minden tavasszal megrendezik az iskolai sportnapot, amelyen az iskola rendőrei tartottak előadást.