Ifjúságvédelem
Bűnmegelőzési előadás fiatalkorúaknak
Segesdi és taranyi iskolások szerezhettek ismereteket a korosztályukat veszélyeztető bűncselekményekről.
Több száz gyerek a bűnmegelőzési programon
Izgalmas interaktív bűnmegelőzési programot szervezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Farkasok Játéka Egyesület az újszászi Rózsa Imre Középiskola és Kollégiumban.
Fókuszban a gyermekek biztonsága
A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei és baleset-megelőzéssel foglalkozó munkatársai is részt vettek az Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyulai rendezvényén, ahol a gyermekek jogaikkal és kötelezettségeikkel ismerkedtek.
„Újratervezés”
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az ifjúságvédelemre a 2017-es évben is.
Rendőrző Bóbiták Kecskeméten
Baleset-és bűnmegelőzési programokon keresztül kerülhettek közelebb a rendőri hivatáshoz a gyerekek.
Rendőrök az iskolában
A biztonság jegyében telt egy nap a nagyesztergári Ányos Pál Általános iskolában.
Segélyhívó egyszer egy: 112
Az Edelényi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa kisdiákokat oktatott a segélyhívások megfelelő technikájára, hogy mikor, miért, hogyan kell segítséget hívni és kérni.
Egyszerre egy időben - Biztonságos Internet Nap
Több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen kapcsolódott a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával.
Ismét Zsebi program Kiskőrösön
A saját kezdeményezésű program célja megelőzési ismeretek átadása a 6-7 éves gyerekeknek.
„Verekedés az iskolában”
Az agresszió kezelése volt a fő témája annak az előadásnak, amit ormosbányai kisiskolásoknak tartottak rendőrök és az iskola pszichológusa.