Lezárt akta: bíróság elé állítás embercsempészés bűntett miatt
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a 31 éves és 44 éves román férfiakkal szemben folytatott büntetőeljárást.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a 31 éves és 44 éves román férfiakkal szemben folytatott büntetőeljárást.
A 24 éves férfi sajátos módját választotta annak, hogy eljusson egy szomszédos településre. Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a biharkeresztesi rendőrök.
A kunszentmiklósi nyomozók kifosztással is gyanúsítják a férfit, aki még mindig letartóztatásban van. Bűntársai szabadlábon védekezhetnek.
A férfi egy hotelból lopott, a zsákmányt egy barátjához vitte. A rendőrök megtalálták és lefoglalták a lopott tárgyakat.
A gyanú szerint a két férfi egy tatabányai lépcsőházból lopott el egy biciklit.
Az érdi rendőrök 12 órán belül elfogtak egy társaságot, amelynek tagjai ellopták egy parkoló autó katalizátorát a gyanú szerint.
A kiber nyomozók egy szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket, lakásán több millió forint értékű kábítószert találtak.
Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezette az a körözött férfi lejárt műszaki engedélyű gépjárművét, akit a rendőrök Edelényben igazoltattak.
A járőrök a helyszínen elfogták azt a testvérpárt, akik már délután elloptak egy létrát, majd este újra betörtek egy miskolci céghez.
Orosházán, egy üzletből akart elvinni kozmetikai termékeket, hajvágógépet egy férfi. A biztonsági őr megpróbálta feltartóztatni őt, dulakodtak, ennek ellenére sikerült elmenekülnie a helyszínről. A rendőrök néhány perc alatt elfogták és őrizetbe vették a rablással gyanúsítható férfit.