Bűnügyek

Ököllel rendezte a közlekedési vitát

A fővárosi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a BpiAutósok felvételén verekedő férfit, aki súlyos sérüléseket okozott vitapartnerének.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták a rablót

Gyorsan intézkedtek a kazincbarcikai járőrök. Már nem volt ideje meginni az elrabolt alkoholt az elkövetőnek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrnek adták ki magukat a rablók

Kecskemét főterén egy férfi és egy nő civilruhás rendőrnek adta ki magát, majd megfenyegetett és értékeiktől megfosztott két fiatalt. A valódi rendőrök perceken belül elfogták a párost.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felgyújtotta

Teljesen kiégett Tolna vármegye és az ország ikonikus buszmegállója Mórágyon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Másfél óra alatt rács mögé juttatták

Kunmadarason egy középkorú férfi 20 ezer forintot rabolt egy idős férfitól, hogy italra költse.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás miatt őrizetben

A rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül elfogták a hajdúböszörményi férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hiába futott

A BRFK közlekedési rendőrei gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki autójával egy villamossal ütközött, majd elhagyta a helyszínt Pesterzsébeten.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Családi tragédia Kunfehértón

Megölte feleségét, majd magával is végzett az idős férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt azonosították, másnap kihallgatták

Egy 20 éves férfit hallgattak ki lopás miatt az esztergomi rendőrök, aki egy helyi szabadidőparkból vitt el egy hátizsákot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság