Bűnügyek

Őrizetben a dílerbanda

A gyanú szerint több Bács-Kiskun megyei településen terjesztett kábítószert a banda, a rendőrök az akció során elfogták őket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás miatt bűnügyi őrizetben

A győri rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárokra utazott, elfogták

Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rajtaütés

A rendőrök elfogták azt a két prügyi férfit, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében új pszichoaktív anyagot árultak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műszaki, biztosítás nincs- körözés van!

A budapesti rendőrök ellenőriztek egy autóst, sok hiányosságra derítettek fényt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Keresztülhúzták számítását

Alkalmi partnere helyett a gödöllői rendőrök fogadták azt a 20 éves fiút, aki intim képekkel akart szexuális együttlétet kikényszeríteni egy 19 éves lánytól. Az áldozat látszólag belement, majd értesítette a rendőrséget – a találka helyén bilincselték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hosszú bűnlajstrom

Több millió forint értékben lopott el játékgépeket, betonkeverőt, kábeleket és más értéktárgyakat az a bűnbanda, amelyet a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók az elmúlt napokban elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság