Megtalálták a büntetés-végrehajtás egyik Dunában eltűnt munkatársát
A középkorú férfi holttestét a tragédia bekövetkezésének helyszínén találták meg a kutatást végző szakemberek.
A középkorú férfi holttestét a tragédia bekövetkezésének helyszínén találták meg a kutatást végző szakemberek.
Egy nő vezetői engedély nélkül közlekedve okozott balesetet hozzátartozója autójával, pedig a használatra nem kért és nem is kapott engedélyt.
Egy hónapig „pihentette” otthonában a lopott nyakláncot a nő. Éppen zálogba adta volna, amikor a mezőtúri rendőrök elfogták.
A kunmadarasi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kerti szerszámokat eltulajdonító férfit.
A két férfi a náluk lévő feszítővasat és a zseblámpát hátrahagyva elmenekült a helyszínről, azonban a rendőrök pár percen belül elfogták őket.
A Pápai Rendőrkapitányság eljárást indított a 34 éves Győr-Moson-Sopron megyei férfi ellen.
Szerszámokat, kisgépeket lopott három férfi egy mezőberényi ház melléképületéből. A rendőrök néhány óra alatt elfogták őket, és a bűnös úton szerzett dolgokat lefoglalták tőlük. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Visszaélt a bizalommal, alkalmi munkaadójához tört be.
A győri rendőrök Győrújbaráton intézkedtek egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén.
Eltiltás hatálya alatt vezetett.