Közlekedési balesetek Győr-Moson-Sopron megyében
A rendőrök megyénkben öt személyi sérüléssel, valamint tizenhárom anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A rendőrök megyénkben öt személyi sérüléssel, valamint tizenhárom anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytattak eljárást, és kezdeményezték a sofőr vezetői engedélyének visszavonását.
Két sofőr is ittasan okozott balesetet Debrecen illetékességi területén. A rendőrök bevonták a vezetői engedélyüket és büntetőeljárást indítottak ellenük.
A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 28 éves jászapáti férfit.
A lakosság kérésére visszatérően ellenőrzi a rendőrség a közlekedési szabályok betartását.
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja.
A 81-es számú főúton egy kisbusz vezetője a záróvonalat és a korlátozott látási viszonyokat figyelmen kívül hagyva kezdett előzésbe.
A szabolcsi rendőrök megakadályozták a balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvény továbbhaladását.
A rendőrség eljárást indított a sofőrökkel szemben.
A rendőrök összesen 35 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az úttestet megtisztították a kiszóródott takarmánytól.
A Pest megyei rendőrök belehúztak az elmúlt hétvégén: másfél tonna túlsúly, 700 ezer forint bírság.
Az összehangolt akció során 90 szabálysértővel szemben léptek fel az egyenruhások.
Az egyenruhások 208 sebességtúllépővel és egy ittas sofőrrel szemben intézkedtek.
Félpályás útlezárásra számítsanak Kerekegyháza közelében.
A Nógrád megyei rendőrök befejezték a 34 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát.
Oroszlányban szűrtek ki a rendőrök a forgalomból egy sofőrt, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amiben heten sérültek meg.
Tehergépjárműveket ellenőriztek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai a 62-es számú főúton.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen végeznek sebesség-ellenőrzést a gyorshajtók kiszűrése érdekében.