XV. BORBÉLY ZOLTÁN LABDARÚGÓ EMLÉKTORNA
Megismétlődött a tavalyi döntő, ám ezúttal az Esztergomi Rendőrkapitányság bizonyult jobbnak.
Megismétlődött a tavalyi döntő, ám ezúttal az Esztergomi Rendőrkapitányság bizonyult jobbnak.
Sorozat-bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogott el a rendőrség Mezőberényben és Mezőkovácsházán. Az elkövetők felderítésében nyújtott kimagasló szakmai munkájukért hét rendőr vehetett át Szent György emlékplakettet Békés vármegye rendőrfőkapitányától.
Ombudsmani elismerést kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ormosbányai iskolaőre. Az Alapvető Jogok Biztosa által alapított díjat iskolaőrként az országban először Fazekasné Csapó Klára kolléganőnk vehette át.
Remek teljesítményt nyújtottak a Békés vármegyei diákok az országos rendészeti tanulmányi versenyen. A vármegyei rendőrfőkapitány gratulált a teljesítményükhöz és a felkészítőik munkáját is megköszönte.
Egy órán belül, két felvonásban megtalálták és szálláshelyükre visszavitték a letkési rendőrök azt a 18 fiatalt, akik Kemence környéki túrázásuk közben tévedtek el. Az egyenruhások helyismerete nem, csak a térerő akadozott.
Nyugállományú nagykanizsai kollégánkat a sportolás népszerűsítésében és a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében nyújtott kimagasló munkájáért ismerték el.
Ismét várjuk leendő szolgálati kutyák gazdáinak jelentkezését!
Bemutatkozó látogatás céljából érkezett Nógrád vármegyébe Andreas Baks, a Német Szövetségi Rendőrség magyarországi összekötő tisztje.
Szent György napja alkalmából nyitott kapukkal fogadta az érdeklődőket a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. május 5-én.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum területén megrendezett „Kéklámpások nyílt napja” elnevezésű programon a régió magyar-szlovák rendőri vezetői tartottak értekezletet.