Illegálisan lépték át az államhatárt
19 külföldit állítottak elő a nyírábrányi rendőrök.
19 külföldit állítottak elő a nyírábrányi rendőrök.
A rendőrök befejezték a Püspökladány külterületén történt halálos baleset vizsgálatát.
Leitatott sértett, kevés emlékkel és hiányzó értéktárgyakkal. A bűnügyeseknek kevés információból kellett dolgozniuk, mégis a végére jártak.
A Püspökladányi Rendőrkapitányág rendőrei őrizetbe vették azt a férfit, aki Biharnagybajomban egy idős asszonyt fenyegetett meg, hogy adjon pénzt különben súlyosan bántalmazza.
A rendőrök 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a Polgárnál megállított sofőrnek.
A 68 éves debreceni férfinek három parkoló autót is össze kellett törnie ahhoz, hogy rájöjjön, ittasan nem tud vezetni. A helyi rendőrök előállították.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság elnyerte a Családbarát munkahely címet.
Ráadásul nem is ülhetett volna a volán mögé.
Apa és lánya, a lány élettársa, az élettárs sógora és még néhány ismerősük. A gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak Hajdúnánáson és környékén.
Egy égő ház udvaráról mentettek ki egy idős asszonyt a hajdúnánási egyenruhások.