Legfrissebb híreink

Futárként nyomozott

Néha ketten ülnek a csomagküldők kézbesítő furgonjaiban, és ilyenkor az utas általában egy betanuló kolléga. Nemrég viszont egy kazincbarcikai nyomozó vette fel az egyik ilyen cég baseballsapkáját, és foglalt helyet az utasülésen. Mindezt egy zsaroló miatt tette, akit le is lepleztek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:

Tetten érték

Buszmegállóban rongált egy férfi Szeghalmon. Egy polgárőrnek köszönhetően hamar a rendőrségen találta magát, ahol ügyének vizsgálata befejeződött, így vádat emelhetnek ellene.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt keressük őket

Az ismeretlen tettesek azonosításában a lakosság segítségét kérjük.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Felülnézetből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság helikopterrel támogatott közrendvédelmi ellenőrzést hajtott végre június 17-én. A légi kontroll fontosságáról ezúttal a legilletékesebbet kérdeztük, Habuda László alezredest, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Szolgálat helikoptervezetőjét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:

„Semmi nem tart örökké”

Graffitiseket állítottak elő a debreceni rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Utat nyitottak

A szentendrei egyenruhások egy vajúdó feleségével szorult helyzetbe került kispapa felvezetését zavarták le Budakalászról a fővárosba. Anyuka és kislánya is jól van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy elkövető, hét sértett

Amíg mások edzettek, a tettes rendszeresen lopott sporttársai öltözőben hagyott értékeiből.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: „Bekopogott, majd összeesett az ajtóban”

Ismerősét szúrta hasba a gyanú szerint az a váci férfi, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a Pest vármegyei vizsgálók. Az áldozat életveszélyesen megsérült, támadója azóta is letartóztatásban van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság