Budapesten kaptak segítséget – napi adatok
A BRFK és a társszervek vasárnap 35 menekültet fogadtak a fővárosban.
A BRFK és a társszervek vasárnap 35 menekültet fogadtak a fővárosban.
A nyomozók őrizetbe vették, gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték az 55 éves Pápa-környéki férfi letartóztatását.
A zalai rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves férfit őrizetbe vették.
Mözsön és a Fácánkerti-pihenőben is állampolgári bejelentés alapján igazoltattak kollégáink olyan külföldi férfiakat, akik sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A Kiszombor közúti határátkelőhely ismét fogadja az utasokat.
A román félnél bekövetkezett áramszünet miatt szünetel a határforgalom-ellenőrzés a Kiszombor közúti határátkelőhelyen.
A Lenti Rendőrkapitányság nyomozói bíróság elé állítást javasolnak egy 77 éves helyi nő ellen.
A székesfehérvári rendőrök befejezték az eljárást a vasúti közlekedés biztonsága ellen vétő 43 éves sofőrrel szemben.
Körözött okmány és körözött autó miatt intézkedtek a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai.
A debreceni egyenruhások négy helyről, öt férfit állítottak elő az elmúlt napokban. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A felfokozott indulatok, az agresszió mögött az alkohol is szerepet játszott.