Ismét működik a Kübekháza-Rábé közúti határátkelőhely.
Az átkelőhely ismét fogadja az utasokat.
Az átkelőhely ismét fogadja az utasokat.
A szolgálatteljesítés közben elhunyt kollégákra emlékeztek a megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állományából számos kolléga részesült kitüntetésben és jutalomban.
A miskolci rendőrök keresnek egy táskatolvajt.
A parancsot Czinege László rendőr dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át dr. Varga László rendőr ezredesnek.
A gyanú szerint három férfi prostitúcióra kényszerített fiatalkorú lányokat Debrecenben. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket.
A közlekedésben egy kis hiba is tragédiát okozhat.
A nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy három fős hajléktalan bandát, akik bántalmaztak egy ceglédi férfit és elvették a hátizsákját.
A közelgő hosszú hétvégén, mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan indulnak útnak, hogy a temetőben virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A Tolna megyei rendőrök vigyáznak a megemlékezők biztonságára és segítik a temető környékén közlekedőket.