Legfrissebb híreink

Az ittas sofőrök nagyon durvák, és veszélyesek

Lesodródott egy autó az útról, majd kerítésnek ütközött. Az ittas, vezetői engedéllyel nem rendelkező sofőr elhagyta a helyszínt, de nem jutott sokáig, mert az esetet látta egy szabadnapját töltő rendőr is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rangos kitüntetést érdemelt

Váradi Balázs, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őre, aki polgárőrként is tevékenykedik Szent László érmet vehetett át. Rajta kívül több Tolna megyei polgárőr kapott rangos elismerést Budapesten.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozó személyismerete vezetett el a rablóhoz

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki még augusztusban erőszakkal vette el áldozata értékeit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sebességmérés Mezőtúron

A Mezőtúri Rendőrkapitányság illetékességi területén a rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében ellenőrzést hajtottak végre.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pályaorientációs nap Konyáron

Középpontban a rendőri hivatás, avagy pályaorientációs nap a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ideiglenes forgalomkorlátozás Nagyatádon

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó megemlékezések idejére módosul a közlekedés rendje.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ittas vezetés megelőzéséért

Sokszor volt és még többször lesz finn módszeres közlekedési akció Pest megyében. Ezerből egy ittas vezető is sok, legutóbb 5330-ból 12 fújt pozitívat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra sem enged a zéró toleranciából.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül kattant a bilincs a kifosztón

A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül beazonosították és elfogták azt az 57 éves helyi lakost, aki kifosztott egy cukorbetegsége miatt eszméletlen állapotba került férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múzeumban folytatják tovább szolgálatukat

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szécsényi Nosztalgia Múzeum részére adományozott közel húsz, használaton kívül helyezett rendészettechnikai eszközt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság