Legfrissebb híreink

Sérült gumiabronccsal közlekedett az M3-as autópályán

A szabolcsi rendőrök a gépjárművezető tovább haladását megakadályozták és kötelezték a gumiabroncs cseréjére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Fatolvajok rendőrkézen

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik Sajókaza külterületéről tulajdonítottak el összesen csaknem húsz köbméter fát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Elismerés

Idén Tóth Éva c. r. alezredes kapta az Eger Kiváló Rendőre kitüntetést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Felgöngyölítették

Azonosították és elfogták a szigetszentmiklósi rendőrök azt a négy férfit, akik közül ketten sorozatosan teremgarázsból loptak, a zsákmányért másik két férfi droggal fizetett - a gyanú szerint.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív értéket mutatott a szonda

A győri rendőröket egy közúti közlekedési balesethez riasztották, amelyben a sofőr – aki vélhetően alkohol hatása alatt vezette gépkocsiját – megsérült.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hét közlekedésrendészeti eseményei számokban

A Veszprém megyei rendőrök összesen 59 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek és 34 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Körözött autót foglaltak le a rendőrök Csanádpalotán

A magyar rendőrök egy, a dán hatóságok által körözött városi terepjárót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Letartóztatásban az angol embercsempész

A férfi hét illegális migránst szállított, amikor a Bátaszéki Autópálya Alosztály egyenruhásai ellenőrizték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság