Többször is törvényt szegett
Sorozatosan lopott egy férfi Hódmezővásárhelyen. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Sorozatosan lopott egy férfi Hódmezővásárhelyen. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Jogtalanul használták az autókat. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
2023 szeptemberében lezárult a BBA-5.1.3/19-2021-00001 azonosítójú Forenzikus technikai eszközök beszerzése című projekt, amelynek keretében az Országos Rendőr-főkapitányság a Belső Biztonsági Alap terhére nyújtott európai uniós támogatásból, valamint a Belügyminisztérium által biztosított hazai forrásból 6 darab kézi kábítószer-analizáló eszközt, ugyanennyi szakértői adatmentő eszközt és az azok működését támogató 6 laptopot szerzett be 100 millió forintot meghaladó értékben.
Az egyenruhások Balatonfüreden igazoltattak egy 44 éves nőt.
Önmaga és utasa könnyebben, a másik járműben ketten súlyosan megsérültek. A közlekedési baleset ez év nyarán történt a Székesfehérvár és Dunaújváros közötti főúton. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
Mohácson az elmúlt hónapokban több betöréses lopás és autófeltörés történt, azonban a tettes kilétét sokáig homály fedte. Végül a Siklósi Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a 49 éves férfit, aki a mohácsi lopássorozattal is gyanúsítható.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2023. november 24-én 12.00 órától november 25-én 8 óráig.
Az egri nyomozók lopással és fogolyszökéssel gyanúsítanak egy 30 éves felsőtárkányi férfit.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. november 25-én 17 órától 23 óráig.