Aktuális

Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2014. március 21-én 12 órakor Debrecenben, a Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző Iskolában rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa verseny 2014. évi megyei döntőjét.

„Közlekedik a család” – vetélkedő a biztonságért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2014-ben is megrendezi a közlekedésbiztonság jegyében szervezett nyereményjáték-sorozatát.

Közlekedési nap Litéren a kisiskolásoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A jó idő kicsalogatta a kerékpárosokat az utakra, így a gyalogosoknak, autósoknak, gyalogosaknak egyaránt figyelmesen kell közlekedniük. Erről szólt a közlekedési nap a litéri Református Általános Iskolában.

„Akcióban” az iskola rendőrei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A tavasz beköszöntével a gyerekek tanítás után előszeretettel tartózkodnak kint a szabadban, s ilyenkor nem árt felfrissíteni közlekedési ismereteiket, valamint felhívni figyelmüket az áldozattá válás veszélyeire.

Biztonságos a kerékpárom

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság 2014. március 20. és április 4. között tartja meg a „Biztonságos a kerékpárom” elnevezésű nyereményjátékkal egybekötött közlekedésbiztonsági akciót.

A biztonságos közlekedésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Láthatóságot segítő eszközöket osztottak a rendőrök Hajdúnánáson.

Több száz rajz a közlekedésről Kaszaperen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A „Biztonságos Közlekedés Gyermekszemmel” című pályázatra érkezett munkákból nyílt kiállítás a dél-békési településen.

Motoros járőrök az utakon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Itt a tavasz, mely a közúti közlekedésben is érezteti hatását. A tél elmúltával egyre többen ülnek volán mögé és az utakon a motorkerékpárosok megjelenésére is számítani kell.

„Nyugdíjasok is közlekednek”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Kihirdették a „Nyugdíjasok is közlekednek” vetélkedő eredményét a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon.