Igazoltatásból előállítás
A 37 éves férfi ivott, majd úgy döntött elköti ismerőse autóját annak ellenére, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal. A debreceni rendőrök több eljárást is indítottak vele szemben.
A 37 éves férfi ivott, majd úgy döntött elköti ismerőse autóját annak ellenére, hogy soha nem rendelkezett jogosítvánnyal. A debreceni rendőrök több eljárást is indítottak vele szemben.
Élményekkel gazdagodva térhettek haza az Ercsiben megrendezett program résztvevői.
Pest megye területén négy olyan sofőr ellen indult büntetőeljárás, akik eltiltás hatálya alatt vezettek járművet.
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze a 47-es főúton. Öten könnyű, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.
Közlekedési balesete után elhajtott a helyszínről az a 32 éves nő, akit végül lelkiismerete a váci rendőrökhöz vezetett. Autójával érkezve önként jelentkezett a baleset okozójaként, ám kiderült: járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.
A passzív biztonsági eszközöket ellenőrzik a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain is.
A rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik Magyarország közútjain.
Több közlekedési baleset kiváltó oka a kanyarodási szabályok megsértése Borsod-Abaúj-Zemplén egyében is. Legutóbb egy kisbusz vezetője csúszott ki a nedves útfelületű kanyarban Sajópüspökinél.
Kétnapos célzott ellenőrzést tartottak a fővárosi rendőrök.
A közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet. A miskolci rendőrök folyamatosan pásztázzák a várost a közlekedés biztonsága érdekében.
Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése Borsod-Abaúj-Zemplén egyében is.
Összehangolt akció Barcs, Nagyatád és Marcali környékén, több mint ötven szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A rendőrök ismét drónnal léptek fel a közlekedési szabályszegések visszaszorítása érdekében.
Fényjelző berendezésnek ütközött egy személyautós az elkerülőn.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök összesen 40 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Szeghalom külterületén egy személygépkocsi vezetője áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol neki szemből éppen jött egy másik autó. Az utóbbi kocsi vezetője elrántotta a kormányt és árokba csúszott. Senki nem sérült meg, de a veszélyhelyzetet előidéző autós nem állt meg, elhajtott. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.
A külföldi járművezetőt a szabálytalanság megszüntetésére, és közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhét esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
A rendőrök 77 helyszínen összesen 251 sebességtúllépést mértek.