Zsaru magazin

Kiberkörképet adtak és kaptak

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési Osztály másodjára rendezett konferenciát a belső edukáció fokozásáért az EU Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) által hirdetett kiberbiztonsági hónap jegyében, melyen 130 többségében bűnügyi szakterületen szolgáló kollega, illetve társszervek és civil szervezetek szakemberei vettek részt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Dobogóra szagolták magukat

Világbajnoki dobogós helyezéseket ért el Számfira Zoltán törzsőrmester – a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály Kutyás Alosztály kutyás járőre – és belga juhásza, Bran re Torsio. Idén Görögországban csapatban bronzot, Spanyolországban pedig 2. és 3. helyezést szerzett világversenyeken.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Minden nap győzelem

Talán a ’90-es évek elején vetített televíziós krimisorozat, a Linda készítői és szereplői sem gondolták, hogy hány fiatalban ébresztik fel a vágyat arra, hogy rendőrnek jelentkezzen. Hufnágel (akkor még Szabó) Lívia mindenesetre 1993-ban, érettségi után éppen a sorozat miatt jelentkezett rendőrnek. A karate és a rendőri munka a mai napig élete része.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Hawaii ingben rabolt

A feltűnő ruha lett a veszte annak a tolvajnak, aki augusztus közepén fényes nappal rabolt ki egy 70 éves asszonyt Kecskeméten. A rendőrök két órán belül elfogták a támadót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rajz, ami lefegyverez

Bacsa Gergely főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály Belügyminisztérium Őrségi Alosztály technikusa nyerte a fődíjat a 20th International Cartoon Festival solini karikatúrafesztiválján. A rangos elismerést szeptember 25-én vehette át Horvátországban, Solin városában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tímea újra kondiban

Ahogy azt korábban megénekeltük, Koczur Tímea főhadnagy, a Tatai Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztály vezetője alsó tagozatos iskolásként már különleges rendőri intézkedésekben vett részt. A megállított sofőröknek, aszerint, hogy az ellenőrzés során minden rendben volt-e: narancsot rajzolt vagy citromot osztogatott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott. Nem került senki veszélybe, a kék lámpás járgányok csupán azt jelképezték, hogy egy mentőtiszt, Takács Réka és egy rendőr, Balogh László őrmester esküdött egymásnak örök hűséget. Közös életük története egy pár kesztyűvel kezdődött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ütős eredmények

Nagy Nóra jókora pofonokat osztogat, és a fejrúgásai is figyelemre méltók. Ő különben nem egy verekedős lány, hanem Nagy Nóra hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegységének (MEKTA) munkatársa, aki munkaideje után a kevert harcművészetek, az MMA nyolcszögű ketreceiben bunyózik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Töretlenül nyomják

Október 9-én 11.-szer rendezték meg a BM fekvenyomó bajnokságát, amely négy éve pontszerző verseny, és a népszerűsége folyamatosan nő. Tavaly is erős volt a mezőny a 161 indulóval, de idén már több mint 210-en neveztek. Végül 32 szervezet képviseltette magát, a legfiatalabb induló 18 éves volt, a legidősebb 74, aki 70 kilóval kezdte a megmérettetést.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Humorral bekötve

Lehet közlekedésbiztonságról beszélni úgy, hogy a közönség élvezi, mégis magába néz? A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és az Improvizuál Produkció összefogásából született meg az Útitársas című előadás: népszerű színészek humorral fűszerezve játszanak el hétköznapi közlekedési helyzeteket, amelyekből ráadásul tanulhatunk is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin