Kifosztás miatt kell felelniük
A sértett aludt, a gyanúsítottak két mobiltelefont loptak el mellőle. A hajdúhadházi rendőrök két órán belül azonosították az elkövetőket.
A sértett aludt, a gyanúsítottak két mobiltelefont loptak el mellőle. A hajdúhadházi rendőrök két órán belül azonosították az elkövetőket.
Debrecen belvárosában történt anyagi káros baleset. Egy kis körültekintéssel ez is elkerülhető lett volna.
A 23 éves férfi balesetet okozott Hajdúsámsonban. Soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt is fogyasztott mielőtt a volán mögé ült.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságon nyolc tiszthelyettes került kinevezésre.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a testvérpárral szemben, akik a megalapozott gyanú szerint ittasan okoztak balesetet.
Egy nem mindennapi zsarolási történet nyomozását fejezték be a debreceni rendőrök.
Lesodródott az úttestről, majd postaládáknak ütközött egy gépkocsi. A debreceni rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki a sofőrnek.
A gyanú szerint a 40 éves férfi sót borított a sértett arcába, majd az üvegcsével többször meg is ütötte. A debreceni járőrök még a helyszín közelében elfogták.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.